Második várandósság, 12. hét...
Választóvíz
Fontos határhoz értünk a héten
A határ pedig nem más, minthogy a héten betöltöttük a piciny parazitámmal a 12. hetet...
Akinek van/volt/lesz gyermeke, az tudja, hogy ez miért is nagy dolog, aki pedig nem, annak egy kis magyarázat:
A 12. hétre már nagyon sokat "tud" a magzat (többek között ez is fontos állomás: innentől kezdve nem embrió, hanem magzat a hivatalos megnevezés). Vagyis: a szíve percenként 110-160-at ver; a mellkas emelkedni és süllyedni kezd, ahogyan gyakorolja a későbbi légzőmozgást.
Mivel minden belső szerve kialakult, a legtöbb működik is, ezért sokkal kevésbé károsítják a fertőzések vagy a különböző gyógyszerek és vegyi anyagok.
A végtagok az ujjakkal együtt kialakultak.
Apró kéz- és lábkörmök kezdenek nőni.
Már van fülcimpája.
A szemhéj kifejlődött, rácsukódik a szemre.
Már sokkal többet mozog, mivel fejlődnek az izmai. Összehúzza és szétterpeszti a lábujjait, ökölbe szorítja a kezét.
Összehúzza a szájizmait, lebiggyeszti az ajkát, kinyitja és becsukja a száját.
Képes szopni és lenyeli a körülötte lévő magzatvizet, ami vizeletként távozik a testéből.
A magzatfolyadék minden 24 órában teljesen kicserélődik.
És ami a legfontosabb: a spontán vetélés lehetősége minimálisra csökken. Vagyis: aki idáig eljut, az már 99%-ban sikeresen kihordja és megszüli a babát.
Szóval, itt tartunk. Lassan kezdek várandósnak festeni, nő a pocak, a cici, stb. (Utóbbinak egyelőre apa örülhet... :D)
2011. július 16.:
15. hét
Ismét egy fontos vizsgálaton vagyunk túl. Mivel már jócskán elmúltam 30, ezért a 12-13. héten megcsináltattam a kombinált genetikai szűrést, és jelentem: minden a legnagyobb rendben! A manó egészséges, mint a makk... (amit egyébként a dokibácsi is megerősített...) de sajnos, hogy kuki vagy nuni van-e a lába között, azt galád módon nem mutatta meg, sőt: szépen beterpesztett, aztán egy laza mozdulattal a lába közé húzta a köldökzsinórt, de úgy, hogy onnantól kezdve szinte semmi más nem látszott... :D
Na mindegy, azért a méretek adottak: kb. 10 centi hosszú, és kb. 10-12 deka.
2011. augusztus 10.:
Elérkeztünk a 18-19. héthez. Ami az utóbbi időben történt:
Túl vagyok a "nagy" vérvételen - megnézték az ellenanyagot, szűrtek mindenfélére, és a legfontosabb: ellenőrizték az AFP szintet is. (Ebből tudják megállapítani, hogy rendesen fejlődik-e a gyerkőc, nincs-e véletlenül valamilyen rendellenesség - hál istennek, nálunk minden a legnagyobb rendben).
Ja, és a nagy hír: ismét KISFIÚ!!! :D A nevét már itt is az elején eldöntöttük... a koncepció maradt (magyar, R nélküli), úgyhogy a befutó: Kende István (a második nevét időközben sajnos eltávozott édesapám emlékére adtuk).
2011. december 6.:
Időpont: DONE!
Egyeztetések, történések, várakozás...
Ismét jelentkezem (már akit érdekel, és követi az eseményeket).
Szóval: ma reggel vekker (ill. telefon) ébresztés 5:20-kor. Saját magam és kis családom összevakarása után a nyakamba vettem a világot, és negyed hétkor már robogtam Pest felé a Helyi Érdekeltségű Vasút egyik túlfűtött szerelvényén. Fél nyolcra volt ugyanis időpontom a Klinikára, ahol ma fény derült a nagy titokra: mikor érkezik meg Kende.
Tehát: óramű pontossággal futottam be a várandós ambulanciára, ahol tényleg minimális várakozás után kezembe kaptam az első papírokat, amik a vérvételre irányítottak (azért aranyosan indult a dolog: bementem a rendelőbe, ahol a kedves - és kissé álmos-fáradt nővérke a papírjaim között lapozgatva megkérdezte: "akkor most terhes???" majd rám tekintve - miután közöltem is vele, hogy "igen eddig még csak várandós voltam, de most, így a vége felé már terhes vagyok" kitört belőle a nevetés; amihez természetesen én is csatlakoztam, úgyhogy jó ötperces harsány vihogás után elindultam a második emeleti laborba). A labor elé érvén egy pillanatra megtorpantam, ugyanis a folyosó dugig volt, de aztán végül (kellemes meglepetésként) kb. 5 perc várakozás után már be is kérték a papírjaimat, és újabb 2 perc után már szúrtak is - csak 4 fiolányi vértől szabadultam meg.
Miután ezt a fázist is kipipáltam, irány vissza az ambulancia, ahová már viharzott is a dokim, maga után vonszolva, mint egy utánfutót, és leültetett a már említett nővérkéhez, hogy addig nem állunk fel, amíg nem egyeztettünk minden időpontot. Úgyhogy mindenféle naptárlapozgatás és szervezkedés után a következő lett a végeredmény: dec. 23-án reggel 9 óra CTG, majd 10:30 randi az altatóorvossal (ahová már egy "friss-ropogós EKG-t" szállítanom kell; úgyhogy előtte nap még lesz egy utam a helyi SZTK-ba). Majd dec. 30-án reggel fél nyolckor jelentkezés az ambulancián, ahol mindenféle papírokkal felszerelkezve irány a felvételi iroda, és felvesznek az osztályra - ahonnan még aznap hazamehetek szilveszterezni. Végül a legfontosabb időpont: 2012. január 2. reggel császár... ez azt jelenti, hogy 1-jén este be kell feküdni, akkor megcsinálják az előkészületeket (kellemes dolgok lesznek: borotválás, némi éhezés, beöntés, savlekötés), és másnap reggel a dokibácsi velem akar kezdeni... :D
Befejezésképpen még egy laza pohárba pisilés és vérnyomásmérés után kb. 20 percnyi CTG következett, és már indulhattam is haza. Hála Istennek, az eredmények tök jók lettek, a vérnyomásom a tankönyv szerinti 120/80, és a poronty végig tornázta a magzatfigyelő vizsgálatot, úgyhogy az eredmények kiértékelése után az ügyeletes dokinéni kegyelettel elbocsátott... :D
Szóval: száz szónak is egy a vége: az új év már kétgyerekes családként kezdődik számunkra!!!
2011. december 17.:
Panaszos depi-bejegyzés... :((
Szóval: hetekkel ezelőtt kezdődött az egész... a fiam megőrült! Jó-jó, tudom, még csak kétéves, meg biztos érzi, hogy jön a tesó, és amiatt, de ez per pillanat rohadtul nem vigasztal.
Elegem van belőle, hogy az idegenek a bölcsiben, a nagyanyja, az apja állandóan oda vannak meg vissza, hogy "milyen aranyos, szófogadó, rendes gyerek, semmi baj sincs vele soha"! Persze, mert én kapom, amikor kettesben vagyunk! Mint egy törpe skizofrén vadállat... két hete rájött egy hisztiroham, aminek következtében átcsapta a kezemen az üvegajtót, de úgy, hogy elvágta az ütőeremet, csontig... fasza volt, a csuklómon szorítókötés, közben üvegcserepek eltakarítása, és választhattam: vagy úgy megagyalom a gyereket, hogy egy életre megtanulja, hogy mennyire veszélyes, amit csinál (mi van, ha nem az én csuklómat vágja el a lezuhanó üveg, hanem mondjuk beleáll a fejébe???), vagy leordítom a haját... az utóbbit választottam, persze bőgve, mert megijedtem, és mert fájt a kezem, mint az állat...
A mai nap (mostanra már begyógyult a kezem) pedig jött a második felvonás: az egész szoba felkenve a rohadt popsikenőccsel, az ágynemű, a bútorok, minden... ami azért fasza, mert a popsikenőcsnek valami olyan az összetétele, hogy még forró-mosószeres vízzel is alig lehet letakarítani... úgyhogy gyerek be a kádba, ruha lerángat (természetesen tökéletesen tiszta ruha volt, mert fürdés után volt a kölyök), ágynemű lehúz, szoba takarít, mosógép bepakol, és üvöltés a gyerek fejével, mert ismét választhattam, hogy első felindulásban pofon csapom, vagy inkább csak csapkodok magam körül, és mondom az igét - ismét az utóbbi variáció nyert (az egyetlen vesztes a szegény műanyag szennyestartó lett, aminek eltört a teteje, miközben belevágtam a krémes ruhákat - persze, ezzel is magamnak csináltam pluszmunkát, mert meg kellett ragasztanom).
Nos, ez történt az utóbbi hetekben... jó-jó, a hormonháztartásom már teljesen felborult, fáradt vagyok, nyűgös, mert már nem tudok aludni, a hasam állandóan keményedik, Kende centrifugát játszik odabenn, és még mindig van 3 munkanap a suliban a kölykök között... Ja, és két hét múlva szülök... úgyhogy azt hiszem, ez már egy kicsit sok volt egyszerre...
Na, mindegy... kibőgtem magam, felhívtam apát és elpanaszoltam neki, milyen idegesítő a fia, és most megírtam a panaszlevelemet is - Nektek...
2011. december 29.: 4 days to go...
Mint a katonaságnál... vágjuk a centit!
Ez a helyzet. Túl vagyunk az ünnepen - ami igazán nagyon jól sikerült (volt eszem-iszom, dínomdánom, sok-sok ajándék az aprónépnek, jó hangulat, zajos család). Mostanra elnyugodtak a kedélyek, és újabb határidő ütötte fel a fejét: még négy nap, és második kisfiúnk is világra jön. Vegyesek az érzéseim. Egyrészt nagyon várom már, hogy a karomban tarthassam, másrészről elindult a gyomrom mélyén egy kis szorongás: bírni fogom majd kettővel? Meg tudunk majd adni mindkettőnek mindent, amit szeretnénk - anyagilag, érzelmileg, értékes időben?
Emlékszem, Levente születése előtt is agyaltam/agyaltunk ilyeneken, aztán egész jól vesszük az akadályokat - remélem, ez nem lesz másként ezután sem...
Szóval: Rudy a telójára felrakta a visszaszámlálót :D, én pedig "csak" képzeletben számolok... ma összecsomagolom majd a kórházas pakkot, holnap hajnalban bemegyek a Klinikára, felvesznek az osztályra, a dokibácsim megvizsgál, aztán még hazajövök egyet szilveszterezni, és január első napján irány vissza... aztán már babástól jövünk haza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése