Kipipáltuk és túléltük a májust, úgyhogy újult erővel és teljes mellszélességgel fogtunk neki a nyár első hónapjának.
Mindjárt 8-án elérkezett az első nagy esemény: kisvárosunkban hétvégén rendezték meg a szokásos, immár hagyománnyá vált Városnapokat... amihez természetesen társult minden, ami ilyenkor alapfelszereltség egy vidéki kollektív összeröffenésnek, azaz: sörsátor, kirakodóvásár, vurstli.
Nagyobbik szemem fénye már napokkal előtte kiszúrta (mondjuk nem esett nagyon nehezére), hogy pakolásznak-rendezkednek a vidámparkosok, és ezzel párhuzamosan minden este menetrendszerűen rágta a fülünket, hogy ugye megyünk majd a "pörgőhintákhoz". Természetesen, mentünk... :D
Szóval, szombaton, az ebéd utáni alvásból felébredve, összecihelődtünk, és - a végre hét ágra sütő nap kíséretében - felkerekedtünk, hogy kivegyük a részünket a forgatagból. Amint megérkeztünk, és gyermekünk szembesült a város apraja-nagyjával, rögtön közölte, hogy ő inkább hazamegy... végül meggyőztük, hogy ha már itt vagyunk, legalább nézzünk körül. Végül a fő indok, ami maradásra bírta, az volt, hogy észrevette a dodzsem-pályát... mint akit megbabonáztak, tágra nyílt szemmel-szájjal rohant, hogy felüljön rá (apja alig bírt lépést tartani vele). Végül kezébe volt a zseton, és kiválasztotta a megfelelő járművet - apával beültek, és elindult a menet. Levi hatalmasakat kacagott minden egyes ütközésnél, és ezzel együtt levetkőzte az utolsó kétségeit is. :D
Következő állomásunk a "szuper tűzoltóautó" volt - egy klassz, fel-le hullámzó körhinta, aminek az egyik kocsija egy tűzpiros, csillogó-villogó, igazi haranggal felszerelt, négykormányos tűzoltóautó volt. Pocok rohant, elfoglalta a vezetőülést, és a háromperces menet alatt végig teljes komolysággal, és tűzoltó-énjének minden porcikájával kongatta a harangot.
Ezután bevette a Sárkányvárat, végül jól kijátszotta magát a felállított mobil-játszóházban: csúszdák, színes golyók és habszivacs hengerek között száguldott-felfedezett.
Ezalatt a kisebbik királyfi a babakocsijában ülve zsebelte be a csodáló pillantásokat és dicséreteket - hiába... megvan az előnye-hátránya, ha az ember lánya kisvárosi tanítónéni... gyakorlatilag szinte wc-re sem tudok úgy elmenni, hogy ne botoljak ismerősbe, tanítványba, és azok szüleibe... :D
A városnapi forgatag megkoronázása pedig a vásárfia volt - egy valamirevaló kirakodóvásár mellett nem lehet úgy elmenni, hogy a gyerek ne szúrja ki az édességes standot, úgyhogy feltankoltunk némi tejkaramellával és gumimacival, és idősebbik fiacskánk boldogan szorongatva a zsákmányt, immár hazafelé vette az irányt... :D
Másnap aztán (vasárnap) már korán reggel fent kukorékoltak - ugyanis tisztában voltak vele, hogy ez a nap anyáról és húgom kislányáról szól... kettős szülinap! Réka 5-én lett 6 éves, én pedig 9-én betöltöttem a 36. évemet.
Tesóm és anyukám már hetek óta szervezték a kerti összeröffenést (természetesen a teljes olasz famíliával - csak hogy a szomszédoknak is jusson a jókedvből) a hugiéknál.
Hál istennek ismét csodás időnk volt... gyerekeket direkt egész délelőtt pihentettük, hogy bírják az iramot - és ez be is vált... piszkosul éltek... rohangáltak, saraztak, ettek-ittak, mulattak - mind a hatan. (Tesóm fia-lánya, sógornőjének a két lánya, és az én két fiam, úgyhogy még az ivararány is stimmelt... :D).
A családom hozta a formáját - nem vagyunk visszafogottak, no... :D
Isteni lett a bográcsban sült csirke (sógorom volt a főszakács), tesóm sárga gyümölcssalátája, anyukám citromtortája... most is összefut a nyál a számban! :D
Mindent összevetve, isteni hétvégénk volt, imádtam, a gyerekek is, és végre újra érezni kezdtem, hogy visszatértem, jól vagyok, vidám vagyok, a régi vagyok!!!
Levi eredeti módon használja a nyugágyat:
Kende még nincs teljesen tisztában vele, hogy is kéne a partvist rendeltetésszerűen használni:
Feladatának betudhatóan teljes odaadással kormányoz és kongat:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése