Tegnap ismét dögletes hőséget jelzett előre a meteorológia. Több se kellett nekünk, irány a jól bevált törzshelyünk, kedvenc strandunk. (Már korábban írtam róla - családbarát, tiszta, és a belépő sem csillagászati.) Ami most más volt, az a címben már jelzett kollektív pancsolás.
A dolog úgy kezdődött, hogy pár napja a jt-n (játszótéren) szóba került, ki hol és mivel tölti a hétvégét. Így derült ki, hogy (mivel apa éppen itthon lesz) mi családilag kivonulunk, és pancsolással töltjük a szombatot. Aztán eszembe jutott, hogy kis barátosném férjura a legnagyobb, gatyarepesztő forróságban sem hajlandó rá, hogy kicsámpázzon egy strandra, ellenben N. és kisfia imádják a napfényt és a vizet. Úgyhogy megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve csatlakozni hozzánk. Ő lelkesen üdvözítette az ötletet, mire másik közös barátnőnk, M. kissé félve kérdezte, hogy ha ő is csatlakozna a kislányával, akkor nagyon zavarna-e.... mi ránéztünk, és meginterjúvoltuk, hogy valóban komolyan gondolta-e a kérdését - miért zavarna?
Szóval, összeállt a kollektíva: négy felnőtt (ebből három ivarérett nő, anyai minőségben, szemben az egy szem férjemmel, aki az apai vonalat képviselte), és négy felettébb kiskorú egyén (ebből kettő az enyém - 2,5 éves és 7 hónapos fiúk, egy másfél éves kisfiú - N. gyermeke, és egy szintén másfél éves leányzó - M. picinye).
Szombat reggel felébredve egy percre elkámpicsorodtam, amikor kinéztem az ablakon, és mindenfelé szürke felhőket láttam, de életem párja megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert 35 fok lesz, ragyogó napsütés, a felhők csak az éjjeli vihar utózöngéi... és igaza is lett.
Tehát: reggel fél kilenckor volt nálunk a találkozó, és elindult a konvoj: három babakocsi, fullosra megpakolva, plusz férjem, és az ő hátán a nagyobbik porontyunk (+ még egy zsák felszerelés). Nyitásra érkeztünk, és a borús kezdetnek köszönhetően, a strand üres volt, úgyhogy lecsaptunk (és megszálltuk) a gyerekmedence melletti legtutibb helyet. Mire mindent elpakoltunk, addigra a nap is magához tért, és elűzte a felhőket. Innentől kezdve a méteren aluli egyéneket kirobbantani sem lehetett a vízből - illetve az ebéd és a "menjünk át másik medencébe!" szavak hatásosak voltak. Ebéd után aztán sziesztáztak kicsit, aztán folytatódott minden elölről.
Késő délután volt már, mire annyira elfáradtak a pulyák, hogy szó nélkül össze tudtuk kaparni őket, és elindulhattunk haza.
Szuper nap volt, és két dolgot is megállapítottam a végére: 1. A társaságunkban lévő négy nagyon kiskorú kenterbe verte az összes strandoló gyereket - szépség és jólneveltség tekintetében is. 2. A szokásosnál is büszkébb voltam a páromra, mert szó nélkül (és ráadásul élvezettel) tűrte az összes apróság nyűgét, valamint a három felnőttkorú hölgyeményt.
Végezetül egy kis dokumentáció, ami azt hiszem, magáért beszél:
Pici legény, nagy víz, és egy bálna-anyu :))
És egy nagyobbacska vízibolha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése