Tegnap nagyon szuper napunk volt!
Az egész úgy kezdődött, hogy anyukám (aki rendszeres és lelkes vásárlója a különféle női magazinoknak) pár hete felfedezett egy újsághirdetést, miszerint 2012. október 28-án vasárnap a Vasúttörténeti Park megtartja az évzáró Mesenapját.
Nosza, összeült a család női szakasza, és megbeszéltük, hogy apákat otthon hagyva (az egyik úgyis tanulni akar, a másik közölte, hogy inkább pihen a legifjabbal) felkerekedünk a három naggyal, és szigorúan tömegközlekedési eszközöket igénybe véve becélozzuk az eseményt.
Természetesen tegnapelőtt kellőképpen elkeseredtünk, amikor egész nap zuhogott az eső - nem lehetünk ennyire szerencsétlenek, hogy elmossa a terveinket (na igen, megszokhattuk volna; valahányszor kitaláljuk, hogy programot szervezünk, tuti, hogy jön az eső, földrengés, cunami - valami :D). Ennek köszönhetően szombat délután egész estig bizonygattuk sűrűn felkacsintva az Időjárásfelelősnek, hogy nem, nem tervezünk semmit, biztos rosszul hallotta... :D
Vasárnap felébredve aztán megnyugodva konstatáltuk, hogy az eső épphogy csak szemerkél (mire elindultunk hál istennek el is állt - és egész nap megkímélt minket!). Édesanyám fél nyolckor felszedett a végtelenségig izgatott pulyával egyetemben, és 15 perc múlva már tesóméknál fékeztünk, amely helyet indulási- és főhadiszállási pontnak neveztünk ki.
Húgom két utóda szintén reggel óta pörgött, mint a búgócsiga (hozzáteszem, Réka - lányként - kevésbé lelkesedett, de megadón tűrte a férfitúlerőt... nem baj, legközelebb az összes pasit kihagyjuk, és csapunk egy csajos napot! :D).
Felpakoltuk a kölkeket, a hátizsákokat, még egyszer leellenőriztük, hogy megfelelő mennyiségű vonaljegy, étel, ital betárazásra került-e, és egy utolsó csekking: SZÉP-kártya is megvan!
Elindultunk... busszal a metróig, metróval a vonatig, vonattal a Parkig. A gyerekek - igazi autós generáció - imádták... Bár a busz beázott és zötyögött, a metrón egy részeg nő a szemünk láttára szabadult meg a reggeli csavaros kiflivel bélelt gyomortartalmától és a vonatot belefutottunk egy egész alsó tagozatba - de mindezt a másfél méteren aluli szakasz nem érzékelte... csak a lüke felnőttek figyelnek ilyenekre!!! :D:D:D
Szóval: megérkeztünk a Nyugatiba, megvettük a vonatjegyeket, és az órára nézve konstatáltuk, hogy még van bő háromnegyed óránk az indulásig - nosza, úgyis kimaradt a reggeli kávé... megrohamoztuk az éppen nyitó Starbucks-ot (szegények... három zajos tücsök megalapozta a napjukat - bár nem rosszak a gyerekek, de... nos, gyerekek. Kicsit zajosak, nagyon érdeklődőek, és életkorukból kifolyólag nem éppen a legtürelmesebbek.). Szóval, kényelmesen elkortyoltuk az isteni kávékat, megettünk mellé egy-egy émelyítő karamellás brownie-t (komolyan... életveszélyes a cucc!!! :D), még meglátogattuk a pláza legnépszerűbb helyiségét, és pont 5 perccel az indulás előtt felültünk a gyönyörűséges, piros és csodálatos külvárosi vasútra... Keresztfiam fél percenként leste a kijelző óráját, hogy mikor is indulunk - mire felfedezte, hogy nincs jól beállítva: 2032. 06. 17-ét mutatott a dátum (bár az óra és a perc stimmelt). Úgyhogy tesómmal (a gonosz felnőttek) rögtön közöltük vele, hogy ez bizony a Delorian-expressz, és a vezető már izzítja a fluxuskondenzátort, hogy időben a jövőbe érjünk... :D:D:D
Ha a jövőbe nem is, de a Parkba kb. 5 perc alatt elrepített minket a csodajármű - némi séta a pénztárig, és férjem cégének (meg a Beautiful-card-nak) köszönhetően már benn is voltunk...
Megmondom őszintén, hogy én, aki nem igazán rajongok a vonatokért, még én is élvezem! Ültünk a nagy gőzmozdonyon (a fiúk versenyt tülköltek), dél körül beindult a kicsi kerti gőzös - természetesen arra is felültünk, és az Orient-csarnokban rendezett programok is klasszak és változatosak voltak - minden gyerek kapott egy pecsétgyűjtő füzetkét, amibe össze kellett gyűjteniük a játékos állomásokról a pecséteket. Volt vonatszínezés, tárcsakészítés, kirakós játék, ugróiskola, meseszereplő felismerése, vasútépítés. Volt ingyenes arcfestés - nálunk csak a lányzó igényelte, valamint lufihajtogatós bohóc is. A kiállított vagonokra és mozdonyokra fel lehetett mászni... És a feladatok végrehajtása után (minden kisgyerek, aki összegyűjtötte a pecséteket és leadta a füzetkéjét), kapott ajándékba egy-egy készlet hatszínű ujjfestéket.
Mondanom sem kell, mennyire élt a banda... aztán - hab a tortán - hazafelé tettünk még egy kitérőt Nyugatinál elterülő Centerbe, és ebédre bűnöztünk egy hatalmasat - degeszre ettük magunkat a piros-sárga hamburgeresnél (természetesen a gyerekek itt is bezsebelték a menühöz járó játékokat - ami most igazán klassz; állatos ismeretterjesztő könyv, ami foglalkoztató is egyben - matricákkal, feladatokkal... tényleg igényes kis kiadvány).
Ezek után a hulla fáradt bandával visszafelé is megcsináltuk a metró-busz kombót. A buszról leszállva elköszöntünk a tesóméktól - a gyerekek természetesen szavunkat vették, hogy ugye lesz még ilyen nap, és anyukámmal mi is hazaindultunk. Levi a hazavezető kb. 15 perces úton teljesen kifeküdt - beájult a gyerekülésbe... De hazaérve természetesen újra full energiával működött, és lelkesen mesélte apjának a napját - magam is meglepődtem, hogy mennyire ügyesen, egész mondatokban, minden részletre kitérően újságolta el az eseményeket... Ennyire nagy már a fiam??? Borzasztó...
Szóval: csodás nap volt, íme pár kép - egy picit talán visszaad a hangulatból:
Ui.: Ma reggel arra keltünk, hogy hatalmas pelyhekben zuhog a hó... Levi egész reggel ezt rikoltozta: "Ana! Esik a ó!!! Esik a ó!!!" :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése