Megindult a visszaszámlálás!!! Már csak egy hét, és elkezdődik az új életünk... már nagyon várjuk... :D
Dióhéjban az események:
Édesapám lassan három éve, hogy elhunyt. Azóta anyu egyedül élt a közös házukban, ami hatalmas... és a legnagyobb gond nem is a méretével van/volt, hanem főként azzal, hogy egy embernek (pláne nyugdíjasnak) fenntartani lehetetlenség. Eladni pedig, különösen a mai ingatlanárak ismeretében nem szabad - hiszen maximum elkótyavetyélés lenne a vége; és a szüleim nem azért dolgozták végig az életüket, és tettek félre minden fillérüket, mire felépítették álmaik otthonát, hogy 'kiszórjuk az ablakon'.
Szóval, egy ideje már beszéltünk róla, tervezgettük, hogy át kéne alakítani a cca. 110 négyzetméteres, földszintes lakot... tervezgettük, de eddig csak papíron. Ugyanis a keret csak nem akart összegyűlni - hitelt pedig semmilyen áron nem akartunk felvenni... egy fillért sem!!!
Tehát tervezgettünk, beszélgettünk - aztán karácsonykor szó szerint ajándékba kaptuk a lehetőséget. Nagyikám nagyon tehetségesen kezeli az anyagiakat, és az ő jóvoltából hozzájutottunk némi tőkéhez (egészen pontosan mind a négy unokája: mi a tesómmal, és az unokaöccseink). Úgyhogy újból összeállt a családi kupaktanács, osztottunk-szoroztunk, terveztünk és újraterveztünk, végül sikerült... megszületett a tervrajz és a költségvetés. Találtunk nagyon szuper mesterembereket is, akik - amikor felmérték a munka nagyságát és az átalakítandó ház állapotát - közölték, hogy abban a pillanatban, amikor készen állunk rá, és szólunk nekik, ők jönnek, ha kell, napi 12 órában is, és két hét alatt megcsinálják az egészet! :D
Innentől felgyorsultak az események... olyannyira, hogy február 26-án költözünk!!! Az átalakítás elkészült, az eredeti házból lett egy két lakásos társasház (anyunak leválasztottunk egy kb. 40 négyzetméteres garzont, a maradék 70 négyzetméter pedig a miénk lett - külön bejárattal, külön lakás... és SAJÁT!!!).
Naaaagyon boldogok vagyunk... a hét végén látástól mikulásig pakoltunk 'odaát' a tesómmal, takarítottunk, bútorokat cipeltünk... a férje villanyt szerelt, konyhabútort rakott össze... az én férjem vigyázott a csemetékre, és itthon dobozolt... szóval, kissé kaotikus még a helyzet (és az elkövetkező pár nap), de mindent megér a tény, hogy viszlát albérlet, viszlát idegesítő szomszédok, viszlát lakótelep és panel... és helló, üdv, isten hozott saját kertes ház!!!
:D:D:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése