Vacak az idő... esik az eső, bánatos a világ. Mit lehet ilyenkor csinálni? Tévézgetünk, játszunk, leülünk a gép elé...
Most az utóbbit művelem. Ülök a gép előtt, ujjaim szaporán kopogtatják a klaviatúrát.
Kedves Olvasók! Mai napirendi témám: az idegennyelv... nem, nem holmi angol-német-orosz-urdu kombóra gondolok ám... "emberi", egyszerű, magyar kommunikációra. Ami sokszor nehézkes... legalábbis nálunk... bár gyanítom, nem vagyok egyedül a helyzettel.
Szóval: feltűnt, hogy a család hímnemű tagjai nem beszélik a nyelvemet... mármint az édes anyanyelvet. Ha mondok valamit, kérek valamit, sokszor csak néznek rám nagy, kerek szemekkel (kortól függetlenül), vagy tökéletesen értelmetlen választ adnak - már ha adnak egyáltalán.
Ilyenkor komolyan elgondolkodom azon, hogy vajon megfelelő szókészletet alkalmaztam? Eléggé odafigyelve artikuláltam? Biztos, hogy magyarul szóltam? Miután mindhárom kérdésre igennel válaszoltam magamnak, továbbfűzöm a gondolataimat: Tuti, hogy jó a hallása életem pasijainak? Vagy csak szimplán feleslegesnek tartják, hogy érdemben reagáljanak? Hmmm...
Na, mindegy. Azért én még nem adom fel a harcot, küzdök a végsőkig, hogy megértessem magam velük. Ha már mindent végigzongoráztam, és kifogyok a lehetőségekből, akkor egyetlen megoldás marad: én is pasivá változom, és onnantól kezdve egy nyelvet fogunk beszélni... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése