Ez a mostani bejegyzésem egy igaz történetet mesél el...
Van egy régi (na jó, annyira nem is régi) kis tanítványom. Fiatal kislány, most volt 19 éves. Miután leérettségizett, az anyukájával úgy döntöttek, hogy elegük volt a magyar viszonyokból, felkerekedtek hát, és meg sem álltak Londonig.
Az elmúlt két évben sikeresen megvetették a lábukat, mindkettejüknek jó kis munkája van, amit szeretnek is csinálni, szereztek új barátokat - hiszen még az anyuka is nagyon fiatal; nemrég töltötte be a 40-et. Szóval, annak rendje-módja szerint kiegyensúlyozottan élték/élik az életüket... és egy kb. másfél éve a lány életébe betoppant a Nagy Szerelem (legalábbis ő azt hitte - azóta kiderült, hogy mégsem azt volt): összeköltözés, eljegyzés... rózsaszín felhők, boldogság. És egyik nap csíkos pisilés... ez volt a fordulópont... a "Nagy Ő" úgy döntött, hogy ezt azért mégsem, és szépen kihátrált a történetből. A lánynak (pláne, hogy édesanyja bába) eszébe sem jutott, hogy elbúcsúzzon a babától is - úgy döntött, megtartja, és szépen kialakul majd az életük. (Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a kisfiú - mert kisfiú - már brit állampolgárként születik, így az egyedülálló anyuka számára már kiutalták a lakást, megemelték a szociális támogatás összegét, és már most biztosított helye van a kicsinek a helyi óvodába - na, ez hatalmas különbség... hol vagyunk mi ettől!!!)
Szóval: szépen haladt a terhesség a maga útján - a tanítványommal rendszeres kapcsolatban vagyunk az arckönyvön keresztül - szinte hetente beszámolt a dolgokról, mesélt, tanácsot kért... mintha a második anyukája lettem volna... Hivatalosan május 1-re volt kiírva (amit én az elvileg 24 hetes pocakfotója alapján inkább április közepére mondtam neki). Az érdekes az, hogy a teljes várandósság alatt volt egy darab vérvétele, és egy darab uh vizsgálata - félidőben... Semmi szűrés, semmi odafigyelés... a szülésznővel beszélt talán egyszer vagy kétszer...
Na, tegnap este kaptam egy üzenetet tőle: benn van a kórházban, toxémiával, és kapott egy gyógyszert - mégpedig méhszájtágítót... orvossal nem is találkozott, a szülésznő pedig azt mondta neki, hogy a tágítónak köszönhetően talán ma, de lehet, hogy csak 3 nap múlva megérkezik majd Matthew... Amikor ezt az üzenetét olvastam, néztem egy nagyot... toxémiával váratják még három napot??? Ráadásul - bár május 1-re állapították meg a szülés idejét, de a kislány, az anyukája és még az én számításaim szerint is már kb. 1-1,5 hetes túlhordás van... Képesek így kockáztatni a "természetes szülés" érdekében a babát és a mamát is??? Persze ezeket neki nem mondtam, mert fölösleges... minek idegeskedjen még pluszban? Elég stresszes így is... ja, és a slusszpoén: a tegnapi vacsorája egy hatalmas tál shepard's pie volt, szénsavas narancsüdítővel... (a shepard's pie egy hagyományos angol kaja, fűszeres darált bárányhús, arra vastag réteg krumplipüré terítve és az egész összesütve).
Most várom a fejleményeket... és levontam a következtetést: lehet, hogy szarabb a helyzet itthon, lehet, hogy kevesebb a pénz, de semmiért nem cserélném el azt az odafigyelést és alaposságot, ahogy az itthoni terhesgondozás és szülési eljárás működik (jó, persze... mindig akadnak negatív tapasztalatok, de azért a többség bőven pozitív). És hálás vagyok az alapos és odafigyelő orvosomnak... vagyis a végső konklúzió: terhesnek lenni és szülni csakis ITTHON, ÉS SEHOL MÁSHOL!!! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése