2017. február 7., kedd

ADHD-val élni...

Én is olyan vagyok mint Te, mégis más.
Csak egyszerűen egy kicsit hevesebb. Ha boldog vagyok, akkor nagyon boldog vagyok. Ha mérges vagyok, nagyon mérges vagyok. Ha szomorú vagyok, az teljesen összetör. Ha valaki fájdalmat okoz, úgy érzem vége a világnak. Mintha olyankor újra átélném, milyen rossz volt akkor éppen.
Néha mindent személyes sértésnek látok. Minden, ami történik, velem is történik. S mivel az én agyam másképpen működik, mint a többi emberé, az én reakcióm is teljesen mások mint a többi emberé, általában jó nagy a szám. Valószínű talán mérgesnek tűnök.
Talán Te úgy gondolod, eltúlzom a dolgokat. De mivel nekem – egyszerűen mondva – nincs olyan az agyamban, ahol úgymond kieresztem a gőzt, minden ami történik velem nagyon nagy hatással van rám.
Nem kapok arra lehetőséget, hogy a gondolataimat előszűrjem és rendszerezzem és az értelmetlen gondolatokat kiszedjem. Nem vagyok rossz hallgatóság, de néha nagyon nehéz koncentrálnom. Egy csöpögő csap, egy elhaladó autó hangja, ezek mind elvonják a figyelmemet. Látom, hogy mozog a szád és néha, sajnálom, de nem tudok odafigyelni arra, amit mondasz, bármennyire is próbálok.
Nem akarlak figyelmen kívül hagyni, de annyi minden van, amit meghallok. Amikor pedig egy teljesen csendes helyiségben vagyok, akkor nem a csendet hallom, hanem a fejemben keringő gondolatokat. Mert ott, ott soha nincs csend.
Néha nagyon fárasztó vagyok, mert felteszek neked egy kérdést, aztán nemsokára megkérdezem ugyanazt. Nem, nem vagyok buta vagy lassú felfogású. Csak a válasz eltűnik a fejemben lévő többi gondolat között. Ezért még egyszer fel kell tennem a kérdést. És talán még egyszer, ha meg is akarom jegyezni a választ.
Nem tudok nyugodtan feküdni este a kanapén, hogy megnézzek egy filmet este. Egy idő után jelez a testem, nem tudok odafigyelni, és minden másra figyelek, csak arra nem, ami a képernyőn történik. Ekkor azt mondja a testem, hogy valami mást kell csinálnom. Megint elfogy a türelmem, bármilyen jó is legyen a film. Ilyenkor kell az agyamnak egy 10 perc szünet, hogy megint folytatni tudjam.
Az agyam egyszerűen nem tudja olyan gyorsan azt a sok impulzust felfogni. Ideges leszel attól, hogy fogdosom a ruhámat, babrálom a telefonomat vagy bármit, amit éppen a kezemben fogok? Számomra ez a módja annak, hogy koncentrálni tudjak.
Néha nem értem az érzelmeidet. De sokkal többet megértek, mint amit szavakkal ki tudok fejezni. Mert ha valami erős érzelmeket hoz ki belőlem, annyira elfoglalják az agyamat, hogy szó nem jön ki a számon. Ekkor csak arra figyelek nagyon, hogy a testemnek parancsoljak, nehogy valami nem kívánatos dolgot tegyek magammal, vagy másokkal.
Szerteszét hagyom a dolgaimat? Én ilyen módon tartok rendet. Mert a fejemben rendetlenség van, ezért jól érzem magam ha káosz van körülöttem. Ekkor érzem csak azt, hogy minden a helyén van.
Nagyon meglep Téged, hogy az egyik pillanatban nagyon boldog vagyok, a másikban pedig nagyon mérges? Ne próbáld meg megérteni. Az érzelmeim irányítják a tetteimet, teljes mértékben. Az érzelmek vezetnek minden, ezek pedig gyorsan változhatnak. Az agyam állandóan dolgozik.
Miért veszek össze gyakran másokkal? Egyszerűen azért, mert ki nem állhatom az igazságtalanságot és nem fordítom el a fejem, ha mások bajba kerülnek.
Mindenbe beleütöm az orromat, ez a specialitásom. Ez azért van, mert nincs meg bennem az a gyávaság, ami sok emberben viszont megvan. Gyakran nem mérem fel tetteim következményét ezért olyan veszélyes helyzetekbe kerülök, amelyekben a másik embert még sajnálom is.
Esetleg azt gondolod rólam, hogy nagyon jól tudom, hogyan hozzam magam kényelmetlen helyzetekbe. Belelépek például egy pocsolyába, figyelmetlen vagyok, vagy hangosan nevetek valamilyen ciki helyzeten.
Úgy reagálok, ahogy abban a pillanatban érzelmeim diktálják. Nincs időm azon gondolkodni, más emberek mit gondolnak erről. Annyi minden elvonja a figyelmemet.
Nem értem olyan jól az utasításokat. Gyakran 10-szer is el kell valamit nekem magyaráznod, míg megértem. Vagy mondjuk valaki más elmagyarázza ugyanazt és akkor hirtelen azonnal megértem. Számomra nem az a fontos, hogy mit mondasz hanem az, hogy hogy mondod.
Belefáradsz abba, hogy gyakran elvesztem a kulcsomat, ha megyünk valahová? És hogy aztán otthon megtalálom a kabátzsebemben? Ehhez hozzá kell szokni, az agyamat annyira lefoglalják a benyomások, nem emlékszik mindig jól arra, mit hova tettem.
Mi, ADHD/ADD szindrómás emberek, intenzíven élünk. Többet szeretnénk tudni. Jobban tudunk utálni. Többet tudunk gyászolni. De gyakran jobban tudunk szeretni is. Mert ha szeretünk valakit, nem csak a szívünkkel, hanem az egész testünkkel szeretjük.
De ha úgy érzed, nem bírod, akkor nyugodtan tarts szünetet. Hagyj egy kicsit magunkra, nagyon stresszesek tudunk lenni. Valami mindig van velünk. Állandóan mozgunk. De nemcsak hiperaktívak, vagy intenzívek vagyunk. Intelligensek és kreatívak is vagyunk. Mi egyszerűen másképp gondolkodunk a dolgokról, mert agyunk nem szűri meg az információt. Sajátos módon kell élnünk és cselekednünk emiatt.
Muszáj, hogy esélyt adj nekünk.
Adj nekünk esélyt arra, hogy olyanok lehessünk, amilyenek vagyunk. Hadd profitáljunk azokból a pozitív dolgokból, amivel a fogyatékosságunkkal jár. Hadd mutassuk meg, mennyire szeretünk Titeket. A végén biztos sikerül majd minket megértenetek. Legyetek büszkék, hogy részesei vagytok életünknek és fedezzétek fel a világot a mi nézőpontunk segítségével.
Forrás: Nadia Salwin (http://blogg.improveme.se/mardromsmorsan/)