Nem, én már öregebb vagyok... ne firtassuk, hogy mennyivel! :D A címben szereplő kor a kishúgomé... aki már nem is olyan kicsi... kétgyermekes anyuka, akinél már a kisebbik is kezdi az iskolát... de nekem akkor is örökre a kistesóm marad, akit imádok, aki a legjobb barátom, a legőszintébb kritikusom, a legnagyobb cinkostársam és minden titkom tudója... a Testvérem - így, nagy T-vel... ez a bejegyzés az övé, mint ahogy ez a vers is (amit azért nektek is sok-sok szeretettel küldök - különösen azoknak, akiknek húga van) :
Nardai Alexandra Krisztina:
Kishúgomnak
Nem tudom, hogy sokat sírtál volna,
De emlékszem baba mosolyodra,
S bár első szavad már nem dalol fejemben,
Közös játékaink soha nem felejtem!
Emlékszem, vártalak nagyon!
Csendes nyári éjen
Kívántam a teliholdtól,
Legyen kistestvérem!
Máskor az ablaknál állva,
Hűvös őszi este
Ugyanezt kívántam
A villámokat lesve.
Emlékszem, a kórházban
Mit sem értve ültem,
De mikor megláttalak,
Szörnyen megörültem.
Hát együtt cseperedtünk,
Nevettünk és sírtunk,
Néha veszekedtünk,
És lett pár közös titkunk.
De én megváltoztam,
S most változol te is.
Minden, ami velem volt,
Megeshet veled is...
Most nem értjük egymást egészen,
Mégis hiába sírok halkan,
Mert te akárhol vagy, mindig megérzed,
S megölelsz, ha baj van.
S minden vigasz és ölelés,
Amit tőled kaptam,
Mint tündérnevetés,
A lelkemet nyugtatta.
Mindet elrejtettem
Mélyen a szívembe,
Hogy visszaölelhessem
Egyszer az életben...
Nem tudom, hogy sokat sírtál volna,
De emlékszem kedves mosolyodra,
S bár első szavad már nem dalol fejemben,
Közös perceinket soha nem felejtem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése