Először is: BÚÉK mindenkinek! Remélem, sikerült kiheverni a bulikat, kipihenni a macskajajt, és újult erővel nekivágni a 2013-as esztendőnek... :D (He-he... sejtem, hányan küzdötök a pici gyerekek mellett az afterparty-feeling-gel... :D:D:D).
Naszóval... az idei év első bejegyzése tőlem: el sem hiszem, hogy máris leírom ezeket a szavakat, de a tények makacs dolgok: Kende 1 éves lett!!! Igazság szerint "csak" holnap reggel 9 óra 2 perckor lesz, de a családdal ma köszöntöttük meg.
Tavaly ilyenkor léptem be a teljesen csendes, szinte kihalt SOTE 1. kapuján. A portás csak álmosan intett, hogy menjünk... fellifteztünk az osztályra, és elfoglaltam az egyetlen éjszakára kirendelt ágyamat - bár tudtam, hogy nem fogok aludni (így is lett). Bár már nem új élményként várt rám az elkövetkező mintegy 12 óra, de azért izgultam... pontosabban inkább türelmetlenül vártam, hogy megpillantsam második kisfiam arcát. A menetrendet már jól ismertem, a borotválást már apa elintézte, úgyhogy tudtam, hogy csak az éhséggel, a szomjúsággal és a beöntéssel kell majd megküzdenem.
Ahogy sejtettem, nem is aludtam egész éjjel - részben mert nagyon meleg volt a szobában, részben, mert zavart az infúzió, és természetesen a türelmetlen izgalom sem hagyott nyugton... annyi keresztrejtvényt egyben talán még senki sem fejtett meg, mint én azon az éjszakán.
Másnap reggel aztán (érdekes módon, bár egész éjjel virrasztottam, egy cseppet sem voltam fáradt - inkább a "végre!"-érzés hatalmasodott el rajtam), a rutinvérvétel, a beöntés (hú, de finom!!! :D), és a savlekötő után kaptam egy újabb adag infúziót, és a szexi kis kórházi, össze-vissza kötős, agyonmosott, fehér kartonhálóingben felkacsáztam a műtőkhöz. Az ajtó előtt már ott volt apa, anyukám és a tesóm - apa később elment beöltözni, én pedig szépen besétáltam, lepakoltam a kis cuccomat a kijelölt ágy mellé, és a fess műtősfiú kíséretében begurultam a műtőbe. Ott némi szuszogás és nehézkedés után felkászálódtam az asztalra, a srác befáslizta a lábaimat, megitatta velem azt a borzasztó, sós-keserű savlekötő cuccot (esküszöm, az volt az egészben a legrosszabb), majd megjelent az anesztes dokibá (aki amúgy simán modellt állhatott volna bármelyik női magazinban - szóval a vizuális élmény is megvolt :D). Beadta a spinálist, majd bejött apa, és mire 15-ig számoltam, már meg is hallottam a kisfiam hangját... megmutatták - maszatos volt, véres, ordított, mint a fába szorult féreg... nekem mégis gyönyörű volt... apa elment vele, amíg rendbe rakták, én átestem némi utómunkán, és kikerültem a már lefoglalt ágyikómba - ahol két percen belül elaludtam - köszönhetően az előző napi éjszakázásnak... :D Mire felébredtem, már újra volt lábam, kiittam a Balatont, majd felültettek, és jött Kende... természetesen rögtön kibontottam a pólyából, megszámoltam, hogy megvan-e minden, aminek meg kell lennie; a fiatalember pedig roppant tehetségesen és erősen bemutatta szopótudományát...
Hát, ez történt egy éve... azon a napon nem csak Kende született meg, hanem egy kétgyerekes családanya is... :D:D:D
Végezetül egy ilyen volt, ilyen lett páros... csak azért, hogy mindenki konstatálhassa, hogy mennyit változott, és lehessen találgatni, hogy éppen kire is hasonlít... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése