2012. december 17.:
Ma délután végre eljutottam az újságoshoz, és beszereztem a Kismama közösségi-évzáró számát... Gyorsan átlapoztam, és legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy bekerült az írásom! :D
Már el is felejtkeztem róla... hónapokkal ezelőtt küldtem el az e-mailt, amiben megírtam a fiúk névválasztási történetét... és most itt van, nyomtatásban!!!
Aki nem tudta megvenni a lapot, annak idemásolom az mail-ben elküldött cikket:
Hogyan választottunk nevet?
Mindkét gyermekünkre tudatosan készültünk, tervezett babák voltak, és szerencsénkre rögtön érkeztek. Hogyan kapták a neveiket? Ez már egy érdekesebb történet...
Úgy kezdődött, hogy amikor az első terhességi tesztem pozitív lett, már másnap beszereztünk egy utónévkönyvet. Tudom-tudom... minek kellett ennyire sietni, sosem jó ennyire korán beleélni magát az embernek - de egyszerűen tudtuk (mindkettőnél), hogy semmi nem állhat az érkező utód útjába. Szóval, jócskán idejében elkezdtük a keresgélést - ugyan még azt sem tudtuk, kisfiú-e vagy kislány, de már írtuk a magunk kis listáját. Az általános koncepciónk két dologra épült: magyar nevek legyenek, és - ami a szigorúbb elvárásunk volt - ne legyen benne R betű! Hogy miért? Mindkettőnk vezeték- és keresztneve olyan "ropogós", annyi mássalhangzó-torlódás van benne, hogy logopédus legyen a talpán, aki megbirkózik vele... Vagyis szegény születendő sarjunknak bőven elegendő lesz megtanulnia a szülei nevét, plusz a saját vezetéknevét kimondani; legalább a keresztneve legyen könnyítés a nyelvének! (Amúgy a nevünk nem titok: Rudner Ferenc és Rudnerné Frick Orsolya... na igen... erről beszéltem!) Hosszas egyeztetés és keresgélés után mindkettőn rostáján fennakadtak a "befutók": ha kisfiú, akkor Levente, ha kislány, akkor Emma. A 16. heti uh-n aztán kiderült, hogy Levente lesz a jövevény... és az is maradt!
A második gyermekünknél a lánynév már adott volt - hogy őszinte legyek, egy kicsit reménykedtünk is benne, hogy Emma kopogtat majd nálunk. Aztán a sors szeszélye úgy döntött, hogy ismét "kukacos" érkezik a családunkba. Ekkor már egy picit bajban voltunk, mert másodszorra nem készültünk fiúnévvel... Üröm volt az örömünkben, hogy édesapám ezt az unokáját már nem érhette meg, így némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy az ő emlékére másodikként kapja meg az István nevet újabb kis porontyunk. Ez így mind szép és jó, de - ahogy azt a családnak mondtam is - mindenképpen szerettem volna egy első nevet is, mert nekem az István név apukámat jelentette (és jelenti ma is). Gondolkodtunk, felmerültek nevek, de vagy nekem, vagy a férjemnek nem volt teljes mértékben megfelelő. Végül (ha furán közvetve is) apu "segített"; gyerekkorom óta rajongok az István, a király c. rockoperáért. Egyik nap éppen azt hallgattam (immáron vagy ezredszerre), és megütötte a fülemet a Regősök Énekének egyik sora: "Előd, Árpád, Gyula, Kende, Jenő, Vérbulcsú és Ősúr..." Abban a pillanatban tudtam: második kisfiunk neve Kende István lesz! Szerencsére apának is tetszett, úgyhogy eldőlt...
Hát, így kapták a fiúk a neveiket... De nem tettünk le arról, hogy még ebben az életben érkezik hozzánk egy Emma is!
A szerkesztők - nagyon leleményesen - azt a címet adták neki, hogy "István, a király segített!" :D:D:D
Ja, és itt is gratula Babypocaknak! Igen, Brigi... ti is benne vagytok!!! :D:D:D A szüléstörténeted a képetekkel!!! Olyan jó volt látni titeket is... tisztára büszke voltam rád/rátok! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése